Novella #1

Este van. Én pedig éppen öltözők mert ma ByTheWay koncetre melyek így életem utolsó napján vagy hónapján esetleg évén de az már lehetetlen. A rák győzni fog pontosabban a leukémia. Az a rák fajta amit általában mindenki túl él de én nem. Ma mivel közeleg a vég anya teljesítette az utolsó kívánságomat. Láthassam a ByTheWay-t. Olivér a kedvencem,a maga mosolyával ahogyan előbukkannak a vámpír fogai, a barna hajával amely elől szőke és szép barna szeme melyben minden lány elveszik. Hogy nézni pont rám? Rám akinek rövid haja már elég hosszú de nem is lányos és , aztán a csontjaim már szinte látszanak,azután hogy a testalkatom nem egy sovány lányé volt persze nem voltam túl súlyos éppen jó volt. 2 éve mióta megmondták mi bajom  5 ember maradt mellettem, anya apa, a nagyiék és a legjobb barátnőm Kinga aki elvisz ma ByTheWay koncertre hogy boldogan érjen véget rövid életem. Mindössze 19 év,ennyit kaptam ennyiből kellet gazdálkodnom. Anya ma délután bejött aztán ment is haza mert dolgoznia kell majd.
Most itt Kingával boldog vagyok ez a csaj mindig feldob a maga perverzségével,jó kedvével és mindig megért. Megértet egész életemben. És neki köszönhettem hogy csukott szemmel is letudom írni azt a mondatott hogy "te pedig beteg vagy!" Legjobb barátnőm kisminkelt és a hajamat is megcsinálta így egész lányos lett, fülbevalót  is kaptam és egy szép fehér ruhát amihez egy fekete magassarkút kaptam.
- Nagyon szép vagy! - dicsért meg
- Az túlzás - motyogtam
- Iza, drágám ez nem ámítás mindenki csak téged akar majd
- De csalódni fognak, alig van néhány napom - mondtam és leültem
- Istenem, Izabella fejezd ezt be most megyünk és bulizzunk egy jót - mondta és megfogta a kezemet és felálitott és már mentünk is.
De én megfordultam és vissza mentem és odamentem a kis asztalomhoz a fiókjából elővetem egy levelet amit minden este kiveszek és lerakom az asztalom tetejére és most sem történt más, miután kiraktam elindultam a barátnőm után. Beültem az autójába és elindultuk Budapest egyik szórakozó helyére. 
- Ne legyél már ilyen szomorú Iza - vigasztalt
- Könnyű mondani annak aki még éveket fog élni - válaszoltam neki flegmán
- Lehet, hogy egy év múlva meghalok, de az is lehet hogy 20 év múlva, de te sem tudod mennyi időd van még - magyarázta nekem
- Kinga érzem hogy nincsen sok hátra
- Iza, csak még egy kicsit, kérlek - kérlelt
- Kinga, neked is el kell fogadnod hogy egyszer nem leszek és új legjobb barátot kell találnod - mondtam neki
- Nálad jobb nincsen - mondta szinte már suttogva
- Nem itt van? - kérdeztem és rámutattam egy épületre
- De csak helyet keresek - magyarázta
Miután leparkolt, elindultunk befelé és meglepően könnyű volt bejutni, a hely közepén volt a színpad akörül pedig csak üres tér, volt két bártbúlt mindkét oldalon azok előtt pedig a  bár székek. Néhány lány már ott volt a színpad körül így mi is odasétáltunk
- Miért jöttünk ilyen korán? - kérdeztem
- Hogy lásd őket - magyarázta
-  Értem - bólintottam
Hogy hagyhatnám itt? Mi lesz vele? Egész életében mindenki átverte csak én voltam mellette mi lesz vele ha már én nem leszek. Elfogadtam már a halálomat, de a családom és Kinga nem. Még mindig hiszik hogy meggyógyulók de én tudom hogy nem. Érzem már napok óta hogy vége. Sokak szerint azért tartottam ki eddig mert valamit nagyon akarok és ez az találkozni a ByTheWay-el. A bálványaimmal.

Néhány óra múlva már a hely megtelt a fiúk pedig feljöttek a színpadra. Mind a 4-en csodásan néztek ki de engem Oli megfogott, sima fekete farmert viselt, a kedvenc Mikey egeres pólójával és bakancsával ő volt a világ legjobb pasija. A többi srác is jól nézett ki, Benny a válogatáson viselt ingét vette fel, Ya Ou  egy kék  pólót, Sziki pedig szintén egy pulóvert viselt de a színét nem tudtam meg mondani mert nem láttam. A koncertet a műsorban először előadót dallal kezdték azaz a Trouble Maker-.el. Aztán így tovább. Az számok közben Oli többször is rám mosolygott majd a koncert vége előtt lehajolt hozzám és az súgta a fülembe hogy maradj még a koncert után. Én pedig betartottam, elmondtam Kingának hogy haza mehet, és nagy nehezen így is tett.

- Szia - szólt hozzám valaki kellemes hangon
- Szia - köszöntem a személynek
- Milyen volt a koncert? - kérdezte
- Fantasztikus
- Megtudhatom a neved? - kérdezte
- Nagy Izabella ,de csak Iza - nyújtottam a kezemet
- Patócska Olivér, de gondolom tudod - mutatkozott be ő is
- Igen, tudom hogy ne tudnám
- Eljössz velem valahová? - kérdezte és megfogta a kezemet
- Persze - szorítottam meg a kezét
Mikor felálltunk az ujjainkat össze fűzte, és elindultunk volna de vissza ment valamiért, mikor vissza tért egy pokróc volt a kezében és elindultunk. Nem tudtam hogy hová vissz de megbíztam benne. Csak mentünk és éreztem hogy a szívem egyre hevesebben ver, a kezem pedig remeg. Ahogy ránéztem egyből megnyugodtam és  a kezem már nem remegett. Egyszer csak megállt én pedig felnéztem, és a szemem elé tárult a kivilágított Budapest. A Lánc Híd fényei ahogyan ragyogtak, az volt a legszebb, aztán ott volt a házak a fényeivel, és a Parlament amit még fények nélkül is láttam.
- Ide jössz  mellém? - kérdezte és kinyújtottam a kezét én pedig elfogadtam és lefeküdtem mellé, ő átkarolt én pedig hozzá bújtam mintha megtudta védeni a haláltól.
- Mesélsz magadról? - kérdezte
- 19 éves vagyok, nem járok iskolába 2 éve mert rákos vagyok. nincsen sok időm érzem. A legnagyobb álmom az volt hogy találkoztam veletek kb. ennyi - fejeztem be
- Ez hihetetlen - mondta
- Mi?
- Hogy két év után sem hagytad el magad, és mi van ha túl éled? - nézett le rám
- Arra semmi esély
- és ha még is? - tette fel a kérdést
- Így is túl éltem magamat, az orvosok 1 évet adtak, és már elfogadtam hogy meghalok.
- Hogy lehet ezt elfogadni? - kérdezte inkább magától mint tőlem
- Hogy nem éled belem abba hogy holnap mi lesz - magyaráztam
- Elhiszed ha azt mondom hogy szeretlek? - kérdezte hirtelen
- Talán, és te ha én ezt mondom?
- Elhiszem mert én is így érzek - mondta és közelebb hajolt majd még közelebb és végül a szája a számon volt, a csók lágy volt az íze egy kicsit mentolos? igen asszem olyan volt. A pillangók a hasamban  felébredtek, és elkezdtek repkedni. A karjaimat a nyaka köré fontam és így közelebb húztam, ő pedig a derekamat fogta és engem húzott közelebb magához, a csók lágyból egyre hevesebb lett, és megéreztem enyhe sós ízt és egy kis vizet a számban, és az arcomon. Miért sírtam? Mert most először 2 éve éreztem azt hogy nem akarok meghalni, nem akarok élni akarok hogy vele legyek.
Miután levegő hiány miatt elváltunk közelebb hajolt és a számra nyomott egy puszit
- Mi lesz velem nélküled? - kérdezte
- És velem nélküled? - kérdeztem én is
Ezután közelebb hajoltam és próbáltam aludni, de nem sikert, mert tudtam megkaptam amit akartam az első tételt a bakancs listámról, csókolózni Patócska Olivérrel.  Ez volt az álmom és teljesült. Sosem vallottam, be magamnak de sosem akartam meghalni. Főleg nem most. Holnap mikor én már nem kellek fel, anyáék elolvassák majd a levelet és megtalálják a levélben említett naplómat, amit a betegségem alatt írtam. De valami kimaradt belőle a mai nap. Életem legszebb napja. De nem is baj, talán azért mert ez a nap maradjon meg nekem mert ezt a sírba akarom vinni, ezt az egyetlen dolgot. Maradjak csak Oli életében az a lány akibe egy éjszaka alatt beleszerettem. Én leszek az őrangyala aki majd  vigyázz rá, hogy csak ez a lány maradjak és tovább lépjen. Szeretem. Életemben először vagyok szerelmes, és vége ma este vége.
Holnap nem kellek fel és köszöntöm csókkal vagy reggelivel, nem fogok neki gyereket szülni, de nem sírók mert nem akarok. Holnap egy új nap lesz, de nélkülem. Szóval viszlát világ! Viszlát remények! Viszlát ki nem mondott szavak!  Viszlát szerelem vagyis Olivér!  Isten veled! isten veletek!