2014. május 24., szombat

2.évad/8.fejezet Család

Mi lesz velem? Kérdezem magamtól. Terhes vagyok. Anyán és persze rajtam kívül, nem tud róla senki. Nem is akarom, hogy tudjanak.  1 hét elteltével újra Pesten vagyunk, de immáron a fiam is velünk van. Itt ülök a rendelőbe és várom, hogy behívjanak. Egy nálam fiatalabb lány jön ki, boldogan és egy férfihoz szalad. Megmutatja neki a gyerekükről készült első képet, a férfi megsimogatja a nő hasát majd megcsókolja őt. Nekem ez sosem járt ki. Oliver-nél azt kaptam, hogy ne tartsam meg, nála aki most a hasamban van nála még ennyit sem fogok kapni. Engem hívnak be, én pedig bemegyek. Lefekszem az ágyra és az orvos már végzi is a műveletet.  Megmutatja hol van a lába a feje  a kezei és az ujjai majd jön a lényeg.
- Nagyon takarja magad, de kislány lesz - mondja, mire hihetetlenül boldog leszek. Kislányom lesz.
Ezután felülök és elmondja a továbbiakat, ilyen az hogy mikor kell jönnöm és ha valami baj lenne azonnal szóljak. Ezután nekem is ad a gyerekről egy képet majd elmegyek. Mosolygok hiszen boldog vagyok. Orvos után haza megyek ahol Andris a fiammal játszik. Boldogan rájuk mosolygok majd leülök a kanapéra.
- Vacsorára hívót minket a családom - mondja
- Hányra? - kérdezem
- 6-ra - válaszolja
- Akkor én megyek - mondom majd megpuszilom
Első utam a fürdőbe vezet. Leveszem a felsőmet majd beállók a tükör elé, oldalra fordulok így látszik , hogy mennyit nőt a hasam. Nőt nem is keveset. Igazából nem feltűnő, ha nem tudnám, hogy gyerekem lesz észre se vettem volna. Mi lesz a neve? Nem tudom. Kislány. Egy lányom lesz. Leveszem még a nadrágomat, és beállók a zuhany alá. A hajamat megmosom, majd a testemet is és kijövők. Magam köré tekerek egy  törülközött, és a hajamat kezdem el szárítani, mikor már száraz elkezdem göndöríteni. A szemeit kihúzom, az ajkamra pedig vérvörös rúzst kenek. Ezután felveszem a fehérneműmet, és egy fehér ruhát. Egy nyakláncot akasztok a nyakamba. Kimegyek majd a fiamat küldöm el fürödni.
- Szép vagy - dicsér meg Andris
- Köszönöm, de mondanom kell valamit - mondom neki mire leül, én pedig mellé ülök
- Mi az?
- Tudod mielőtt mi ketten járni kezdünk volna.....én...én lefeküdtem az exemel. Részeg voltam....és..és. A lényeg az, hogy terhes vagyok. - mondom
- Woww.....biztos, hogy nem....- kérdezi, mire a fejemet rázom, erre bólint - jól van. Nem baj, majd lesz közös gyerekünk.
- Köszönöm. - mondom
- Mit?
-  A bizalmat - válaszolom.
- Anya! Segíts! - kiabál a fiam mire megyek. Segítek neki kiszállni  a kádból majd öltözni megyünk. Egy fekete farmer adok rá, egy Beatles-os pólóval. Ráadom a zoknit majd a cipőjét, és elengedem had játszón még. Bemegyek a szobánkba ahol Andris öltözik. Végig nézem. Izom test, barna haj és barna szem. És egy nagyon szép arc. Miért nem tudom szeretni? Vagyis szeretem, de nem érzem azt mit Olivérnél. Ha tudná, hogy egy bosszú része, ha tudná, hogy mikor az esküvőre kerülne a sor nemet fogok neki mondani, hogy fájjon neki, mert Lilit itt fogom büntetni.... a tesóját töröm össze. Ha tudná.......
Bemegyek majd előveszem a türkiz kékes szandálomat és blézeremet, és táskámat. A szandált és a blézert fel veszem a táskába pedig belerakom a nőies dolgaimat. Mikor Andris is készen lesz elindulunk. Kocsival megyünk, majd mikor megérkezünk kiszállunk és már Andris szülei ott várnak. Csodálkoznak mikor kiveszem a fiamat az ülésből, és akkor meglátom őt. Most érkeznek meg ők is. A hasonlóság közte meg Oliver között szembetűnő lett. Ő is megnézz, és beharapja az alsó ajkát mire én elmosolyodom. Oliver Andris és az én kezemet fogja végig ameddig a kapuba nem érünk. Bemutatkozok ahogyan a szülei is. Aztán jön a lányok és bemegyünk. Oliver itt már egy kicsit felszabadultabb de még mindig fél egy kicsit aztán meglátja az apját. A nevét kiáltja és a karjaiba veti magát. Az apja hozza be a fiamat. Ha tudná, hogy lesz még egy gyereke.  Leülőnk az asztalhoz.
- Hanna mesélnél magadról? - kéri Andris anyukája
- Persze - mondom - New York-ban élek mivel a munkám oda köt, a Times-nál.  Fiatal hírességekkel készítettem interjút, és így lettek ismertek az Egyesült Államokban, egyszer a lányát is követtem a turnéján. Ma már inkább komolyabb cikkeket írók. Nem rég pedig az első regényemért Pulitzer-díjat kaptam.
- Gratulálunk - mondja
- És a kisfiú? - kérdezi Andris apukája
- A volt barátomtól van. Nagyon szeretem a fiút.  - Itt a szemben ülő férfira nézzek aki nem más mint Olivér - Azt hittem ő is szeret, és már készen állunk a gyerekre. De rosszul hittem. Közölte, hogy neki nem fér bele egy gyerek és vette sem el. Eldobott minket mint egy rongyot. Aztán jött Andris és.....és minden jó lett.
A végén már Andris kezét fogtam.
- Szemét egy férfi lehet az édesem. - mondja az anya - sajnálom, hogy ezt tette veled
Ha tudná ki ez a férfi. Szívem szerint felnevettem volna.  Aztán jött a fő műsor.  Olivér és a drága ribanca  meghívtak minket az esküvőre. Elmondták, hogy egy hónap múlva lesz. A nap mikor végleg összetörök. Nem akarom. Utána még beszélgettem a családdal. 10 óra körül elindultunk haza. A fiamat egyből ágyba raktam. Lemostam a sminkemet, majd átöltöztem. A tükörbe megnéztem magamat, és Andris mögém állt. A kezét a hasamra rakta  a fejét pedig a vállamra.
- Nem érdekel, hogy nem vagyok a biológiai apja. Ő az én gyerekem lesz. - súgja a fülembe. Még ott állunk egy ideig, aztán felé fordulok. Rámosolygok, és megcsókolom. Valami mintha megmozdult volna bennem. Ezután lefeküdünk majd átkarolt és elaludtunk.

2014. május 17., szombat

2.évad/7.fejezet Betegség vagy...mégsem?

Fantasztikusan nézzek ki, állapítom meg. Egy Fekete farmer van rajtam amihez egy fekete feliratos felsőt vettem fel. Cipőnek egy pedig egy tű sarkút választottam. A hajam kiengedve, a szemeim kihúzva az ajkaim pedig vér vörös színben pompáznak. Felkapom a táskámat majd elindulok. A liftben nincsen senki csak a zene szól. Mikor leérek beülök a kocsimba majd elindulok a megbeszélt helyre. Mivel nem volt forgalom én érek előbb a mozihoz.  Írók egy üzentet majd leülök egy kanapéra. Néhány perccel később ő is besétál. Odamegyek hozzá és megölel. megkérdezi, hogy mit nézzünk meg mire én mondok egy filmet.  Megveszi a jegyeket majd a kaját. beülünk a filmre. Mikor leülünk elkezdünk egy kicsit beszélgetni. Beszélgetünk mindenről, a családról, és a munkánkról. mikor elkezdődik a film megfogja a kezemet majd elkezdjünk nézni. Elég izgalmas. Mikor vége van a filmnek még mindig nem engedi el a kezemet. nekem ez jó. Igen, ez jó. A mozi után egy étterembe megyünk. Az étteremben, tovább beszélgetünk a munkánkról, és a zenékről. Nem tesz szót a tesójáról.  Mikor végzünk a kajálással kimegyünk az étterem elé. elköszönünk majd elindulunk haza. miközben haza felé mentem éreztem, hogy nem vagyok jól. Nagyon fáj a fejem. Ahogy leparkoltam siettem fel. levettem a cipőmet, és a táskámat leraktam. A fürdőbe vettem az irányt mivel éreztem, hogy a vacsi nem marad bent. Miközben rókáztam a hajamat fogtam. Hányás után bementem a szobámba és elővettem  a piszimet majd bementem a fürdőbe. leültem a wcére és éreztem, hogy nem vagyok jól. Most nem jött fel semmi sem. Lezuhanyozok majd, lefekszek és hamar el is alszom.

3 hónappal később


- kicsim el kéne menned orvoshoz - mondja a Andris aki immáron 2 hónapja a barátom
- Nem, nem mehetek - jelentem ki, félek elmenni, hogy egy olyan hírt kapok amit nem szeretnék. Nem akarom, hogy azt mondják terhes vagyok.
- Jól van, de gyere a gépünk mindjárt megy - mosolyog kedvesen
- Mennyünk. - mondom és elindulunk az ellenőrző kapuk felé .
Mikor átérünk a géphez megyünk. Felszállunk majd leülünk  a megfelelő helyre. Andris ma mutatom be a családomnak és ebbe Oliver is beletartozik. Megfogja  a kezemet  én pedig a vállára hajtom a fejemet. Andris nem rossz ember...sőt. Igazán kedves de egy baj van vele. Rossz ember testvére. Talán még szeretni is tudnám. Hirtelen megint rosszul leszek. Tudjátok mitől félek? A terhességtől. Boldog lennék az biztos, de......nem tudom. Nem tudnám ezt már elmondani Olivernek, hogy-hogy lett testvére. Anya pedig  csalódna. Nem inkább a fiam izgat.

A fiam felém fut. Oli nagyot nőtt mióta láttam vagyis 2 hete. Egyből felemeltem majd megpusziltam. Hihetetlen érzés őt a kezemben tartani újra. Imádom a fiamat.  Leteszem majd végig simítok a fején. odamegyek anyához és apához. A kocsihoz megyünk. Andris a csomagjainkat hozza. Berakja  a kocsi hátuljába. Beülünk hátra. A fiam az ülésben én pedig mellette Andris pedig mellettem. Anyáék elől. Mikor odaérünk anyáékhoz a csomagokat bevisszük majd leülünk a nappaliban. Andris bemutatkozik, ahogyan  a szüleim is. Anyán látom, hogy szimpatikus neki, apának pedig megfelel. Én pedig rosszul vagyok. A wc felé megyek és épp hogy csak el érem. A wc felé fordulok majd rókázni kezdek. Anya jön be, és felém, fordul.
- Ugye, nem? - kérdezi
- Nem tudom, de ha terhes vagyok.....akkor nem tőle van anya - válaszolom
- Oliver apjától?
Bólintok. Anya megölel, majd közli, hogy holnap elvisz orvoshoz.
- Előbb megcsinálom a tesztet - mondom
- Mi?
- Van nálam még Pesten vettem. Behozod a táskámat? - kérem, ő pedig megteszi majd kimegy, én pedig megcsinálom a tesztet. Mikor megnézem a végeredményt nem tudom eldönteni mit csináljak. Sírjak vagy nevesek? Esetleg sírjak?

2014. május 16., péntek

2.évad/6.fejezet Első lépések

- És mit vagyunk itt? - kérdezi Oli
-Van egy bejelentésünk. - kezdi Ya Ou majd Anna folytatja - terhes vagyok, és összefogunk házasodni
A legjobb barátaim hazások lesznek. Woww. Egyből felállok és megölelem a lányt, és Ya Ou-t. Gratulálok nekik. Azután leülök, de ekkor Olivér áll fel.
- Nekem is van bejelenteni valóm. igaz Lili nincs itt, de bejelenteném, hogy összefogunk házasodni. - ez akkora pofon, hogy félek leesek a székről. El fogom veszíteni. Nem lesz az enyém, hiába van egy gyerekünk. Mindenki fel áll és gratulál rajtam kívül. Én csak ülök és szenvedek. A fájdalom szinte elviselhetetlen. Olivér, rám néz én is ránézek, nem is tudom mit várt majd a nyakába borulok. Ha Lilike tudná miket csinált velem a liftben és miket fog este. És nem tudja, hogy a drága kis tetvére nemsokára velem fog járni. Szívem szerint felnevetnék, de nem teszem, nem is. Sírnék és nevetnék egyszerre. Felállok majd bejelentem, hogy megyek. Olivér és ezt mondja majd együtt indulunk el. Most nem lifttel megyünk hanem gyalogolunk, csak megyünk. Mikor leérünk a lépcsőházba megcsókol.
- Akkor még áll az este? - kérdezi
- Hogyne - csókolom meg újra
Kimegyünk majd beülünk az autómba, én vezetek, mivel nem ittam.  A ház előtt megállok majd együtt megyünk fel. A liftben elkezdünk már csókolózni A falnak lök, és úgy csókol. Kiszállunk a liftből, majd a lakásom felé megyünk,  kinyitom az ajtót. Egyből a falnak lök, leveszi a dzsekimet, én pedig az övét. A hálóba vezet. Lefektet az ágyra majd úgy kezd öltöztetni. Először a cipőmet veszi le majd a harisnyámat. Ezután megállítom és leveszem a pólóját. A szemébe nézzek ami a vágytól már fekete. Erősen megcsókol, és én is őt.  A nyelveink táncot járnak amit élvezek.  Ezután a ruhát veszi le és immáron fehérneműbe vagyok. Ő leveszi a cipőjét és a zokniját. Rám fekszik majd el kezdd csókolgatni. És folytatjuk az estét.

*~* 

Mikor reggel felébredtem egyből eszembe jutott, hogy már nincsen mellettem.  Tegnap voltunk így együtt utoljára. Elveszítettem. Beletűrök a hajamba, és érzem, hogy sírok. Bekapcsolom a tvt ahol nem megy semmi érdekes. Felhívom anyát, akitől megtudom minden a legnagyobb rendben van.  Felállok majd kimegyek és megfürdök. Felveszek egy sima otthoni ruhát majd kimegyek a nappaliba, és elkezdek írni. A cikkemen dolgozom a gyilkosokról. Mikor kész elküldöm majd felmegyek a közönségire. Emlékszem a verseny alatt Lili tesója bejelölt és meg is van Péterffy András. (nem tudom Lilinek van e fiú tesója, ez csak kitaláció szerk.) 
Ráérik és várok. Olvasgatok még egy  kicsit majd bekapcsolok valami zenét mikor megjön az üzenet. Azt írja szia, és a hogy létem felől kérdezz. Én is megteszem ezt majd tovább beszélünk. A végén oda jutunk, hogy találkozott beszélünk meg holnapra. Lecsukom a laptopomat majd tvt nézzek. Ez után a konyhába megyek, főzők majd eszek. Este átöltözök pizsibe és lefekszem. Ezt a napot sikeresen zártam hiszen, a terv első része sikerült. Már csak az ágyamba kell feküdnie. Nevezhetek kurvának, de mindenki fizetni fog, azért ami velem és Vele történt. 

2014. május 10., szombat

2.évad/5.fejezet Liftben

Hát srácok egy elég perverz részt kaptatok. Remélem azért tetszik majd. És most nagyon kérem komizzatok hiszen ilyesmi élményekben még nem volt részem így nem is nagyon tudtam hogy írjam le.





És ott van. Budapest. A város ahol felnőttem ahol megtanultam szeretni, ahol megismertem őt. Ahol boldog voltam. Mellettem egy helyes srác ül, de most nem ő kell nekem vagyis nem kell, de ő kell a bosszúmhoz. Előttem egy fiatal lány ül, a melle és a segge kint és nem egy srác nyáladzik utána. Gúnyosan elmosolyodom majd hallgatom tovább Billie Joe Amstorng hangját. American Idiot. Van benne igazság.

Néhány perccel később a gép leszáll én pedig elindulok kifelé. Felveszem a csomagomat és már megyek is a taxihoz.  Beülök és elmondom hová megyek aztán csak nézem az elsuhanó táját. Hirtelen megszólal a telefonom és már tudom hogy kihív.
- Szia Anna - köszönök
- Han, akkor este velünk vacsizol - jelenti ki
- Igenis - mondom nevetve
- Jó hallani nevetni - mondja komolyan
-  Nem vagyok vidám Anna, de akkor nálatok - mondom majd leteszem.
A taxi néhány perccel később megáll a házam előtt, fizetek majd kiszállok.   Kinyitom az ajtót majd odamegyek a lifthez, beszálló és megnyomom a megfelelő gombot, és várok. Nem sokára fent vagyok az emeletem. A megfelelő emeleten kiszállók. Kinyitom a lakás ajtaját, majd leteszem a csomagjaimat és egyből a fürdőbe megyek. Levetkőzöm, a hajamat felkötöm majd beállók a zuhany alá. Olyan jó fürödni.  Hagyom hogy a víz folyón rám aztán kimegyek. A  törülközött magam köré tekerem aztán kimegyek. Kiveszek a bőröndömből egy fehérnemű szettet, majd egy harisnyát, mivel így májusban az este még hideg. Egy fehér ruhát választok test takarónak, néhány ékszert is magamra aggatok. Felveszem a cipőmet, és a bőrdzsekimet. A táskámba belerakok néhány dolgot. Kimegyek a fürdő és a szemeimet kihúzom, az ajkamra pedig vörös rúzst kennek. Bezárom a lakást majd elindulok. Hívók egy taxit és elmondom a címet. Annának megíróm hol vagyok. Mikor ott vagyok náluk fizetek és kiszállok. Egy valaki szintén velem együtt abba a házba tart. Mikor meglátom ki az meglepődöm. A haja beálitva, fekete ruhája nem embere emlékeztet inkább egy bukott angyalra.  Hihetetlenül jól néz ki. Kinyitom az ajtót és megvárom. Ő is végig már és meglátom az ajkán azt a perverz mosolyt. Bemegyek majd meghívóm a liftet. Előre enged. megnyomom a gombot, majd hallgatom a zenét. Green Day szól. Hirtelen a lidt megáll, és nem is meggy tovább.
- Mi a fasz.... - mondja - felhívóm Ya ou-t
- Ok - egyezem bele

Néhány perc múlva kiderül várnunk kell még elég sokat a liftben. A hír hallatán felnevetek. Őszintén. Hosszú idő óta. Ő is rám néz majd nevet. A nagy nevetés roham után komolyak leszünk.
- Mikor nevettél utoljára őszintén? - kérdezi
- Mikor veled voltam - mondom őszintén - te?
- Dettó. Bocsánat - nézz rám, és a tekintete csillog
- Miért? - kérdezem gúnyosan és hagyom, hogy kimondja
- Mindenért de leginkább a pofonokért. megvertem egy nőt és ez nem helyes. - én erre csak rá nézzek. A lábaim csak visznek előre. Lehúzom a fejét majd megcsókolom. Nem lágyan....nem. Durván. A nyelve bejútássért könyörög amit meg is kap. A nyelveink táncot járnak egymással. A falnak lök. A combom alá nyúl így az ölében kötök ki. Miközben a falnak nyomva csókolózunk, megérezem a tudort a saját ágyékomnál. Hagyom, hogy levegye a dzsekit, én is ezt teszem. A nyakamat kezdi el puszilgatni, mitől én szenvedélyesen felnyögök. Lejjebb menni de ruhám akadályozza. Újra megcsókol.
- Mit szeretnél, Olivér? - kérdezem és az ajkaim perverz mosolyra húzódnak.
- Akarlak. - jelenti ki
- Én is - erre megcsókol.
Most én puszilom a nyakát mire férfiasan felnyög.
- Szeretlek - súgja nekem
Erre nem válaszolok csak a száját keresem.  Feljebb húzza a szoknyámat. A harisnyát lehúzza rólam, de még mindig a derekán vagyok.  Elengedi a derekamról majd az egyik kezét. Megcsókol és akkor megérzem. Két ujját, belém vezeti, engem pedig elfog az élvezet. A hangszóróból  One Repulic üvölt. Az ujjait ki-be mozgatja bennem, először lassan csinálta most pedig egyre gyorsabban ,amit kéjes nyögésekkel díjazók. És akkor megérzem, hogy a csúcsra jutok. Elkiáltom a nevét mikor elélvezek. És ekkor hangokat hallok. Rám nézz majd felveszi a dzsekiket én pedig felhúzom a harisnyámat és lehúzom a ruhámat. Megigazítom a sminkemet. Magához húz majd azt mondja
- Ezt még folytatjuk, kicsim - suttogja mély és szexi hangon.
- Nálam, a vacsi után - súgom mire bólint. Az ajtó kínyilik és egyszerre megyünk ki.
Jó kis vacsora lesz. De a desszert lesz a legjobb.

2014. május 5., hétfő

Új Blog

Sziasztok! Itt az új blogom ami egy 5 second of summer fanfic, nem tudom ki szereti de én nagyon így gondoltam elkezdtem. Remélem tetszik majd jó olvasást!

http://5sosfanfictionanett.blogspot.hu/

2.évad/4.fejezet Anya

London. A fájdalmak és a gyönyör városa. Igazából itt csak szerettük egy mást, vagyis csak én szeretem. A reptéren a csomagommal a kezemben állok és meglátom anyukámat és a kisfiamat. Az én szerelmemet. Elindulok feléjük, a fiam odafut hozzám majd rám ugrik. Magához szorít, és én is őt. Nem sírók, még. Leteszem a földre megfogom a csomagomat majd odamegyek anyához aki szorosan magához ölel. Sosem volt a kapcsoltunk szoros, de nagyon szeretem őt. Anya fekete ruhát viselt amin egy blézer volt, egy magas sarkú cipőt választott lábbelinek. A fiamon farmer volt, és Batman-es póló. Kimentünk a kocsihoz a hátuljába beleraktam a csomagokat. Oliver-t beraktam az ölésébe. Anya beült előre én pedig mellé. Bekapcsoltam  a rádiót, amibe a britek büszkesége ment a One Direction.  Éppen Harry szólója a hangjától végig járt a  jól eső borzongós. Nem tagadom talán is érzek iránta valamit, de nem ez nem olyan erős mint Olivérnél, őt mindenkinél jobban szeretem vagyis majdnem mindenkinél. Hátra nézzek. A fiam nézz ki az ablakon és mosolyog. Anya megáll a házuk előtt mivel én a sajátomat eladtam itt Londonban. A ház három emeletes, kívülről a kék szint viseli magán, és persze néhány ablakból a virág tartókat.  Mikor az ajtóra nézzek meglátom apát. Rám mosolyog. Kiveszem a fiamat az ülésből aki rohan a nagyapja felé. Kiveszem a csomagokat és bemegyek anya után az ajtón. A fiam és apa már el is tűntek a kertben. Felmegyek a szobámba, a égi szobámba. Még mindig minden ugyan olyan mint volt. A falakon virág mintás tapéta,  parketta  borítja a földet, középen egy fehér szőnyeg. Az ágyam a fal mellet van középen. Be van vetve a kedvenc virág mintás ágyneműmmel. Az íróasztalomon ott van a laptopom, fölötte pedig a könyves polcom. Nincsen rajta sok könyv hiszen a legtöbb lent a nappaliba esetleg ott maradt velem Budapesten. A könyvek között vannak képek amiket küldtem anyának és apának, képek a díjammal, az 1D-vel, és vele. Azt a képet lefordítom. Lemegyek anyához a konyhába. Nagyon nagy a konyhák, de ez anya birodalma. Leülök az egyik bárszékre és nézem mit csinál. Éppen répát darabol. Megnézem a bárbultot ahol a New York Times egyik száma van.
- Honnan van? - kérdezem
- Van egy bolt ahol lehet venni igaz egy nappal később mint hogy megjelenik ott, de én elakarom olvasni a lányom írását. - mosolyog rám kedvesen - miért jöttél haza?
A kérdése váratlanul ér.
- Hiányoztatok. - ez részben igaz is
- Nem szoktál haza jönni, Han. Valami bajod van, és ez most elmondod nekem. - jelenti ki és közben szigorúan próbál nézni de ez sosem ment neki
- Este elmondom - mosolygok rá, de még mindig nézz - ígérem
Erre bólint.
Kimegyek a konyhából és a nappaliba megyek ahol megtalálom apát, de már meggy is ki.
- Apa - szólók utána
Megfordul én pedig odamegyek hozzá és megölelem. A fejemet a nyakába fúrom és sírni kezdek. Apa mindig is közelebb állt hozzám mint anya még ha nem is úgy nézz ki. Apa csak ölel és a hajamat simogatja.
Csak ott állunk.
- Kérhetek valamit? - kérdezi miközben ellők
- Persze - törlöm meg a szemeimet
Odamegy a könyves polchoz majd a könyvemet látom a kezében
- Aláírnád? - kérdezi, mire én hangosan felnevetek
Kérek egy tollat amit meg is kapok majd aláíróm a könyvemet. Megnézzem a borítóját. Egy lány  és két van rajta régies ruhában. A borító alján pedig ez áll: Made in The USA. A könyv a polgár háborúban játszódik, miszerint a lány boldog házasságban él az egyik sráccal csak az állítólag meghal erre pedig Angliába megy és ott hozzámegy az egyik miniszterrel majd újra találkozik a halottnak hitt szerelmével. A vége pedig szörnyű. Mint két srác meghal és a csaj depressziós lesz. A végén pedig ő is meghal.

*~*


Szépen nézel ki Hanna. Az arcomon még mindig ott van a két pofon nyoma, így nem hiszem hogy lemegyek már. A fiam ágyban van a vendég szobában. Mikor kimegyek anya az ágyamon ül és engem nézz. 
Leülök mellé és várakozóan nézz rám, így elkezdek mesélni. Elmondok mindent. Elmondom, hogyan találkoztunk és mikor váltunk el. Elmondom mikor megint együtt voltunk majd szakítottunk. Elmondom a fiam történetét is. Elmondom mikor lettem szerető, és elmondom mikor a pofont kaptam, de azt nem mondom el mik a terveim. 
- Őszintén, te mit érzel iránta? Mert az elmondottak alapján nem tiszta. 
- Azt tudom, hogy szeretem anya mást nem tudok - jelentem ki 
- Mi fáj jobban, hogy elvesztetted vagy az hogy megütött? - kérdezi 
Elvesztettem, ami annyit takar nem lehetek vele,míg az ütést árulásnak tekintem. Melyik fáj jobban? Nem tudom. Hiszen mind a két esetben elvesztem.  
- Nem tudom. - válaszolom 
- Nem tudok neked mást mondani csak azt, hogy most legyél egyedül egy kicsit és akkor majd megtudod erre a kérdésre a választ - teszi a kezét a combomra 
- Nem tudok egyedül lenni. 
- Oliver el lesz nálunk, menny Budapestre és gondolkozz - mosolyog 
Átölelem majd elkezdek a vállán sírni. 
- nem sírj...., nem éri meg - suttogja 
- De olyan nehéz abba hagyni ha az egyetlen ember az aki megállíthatná ha ő az aki elindította - sírok 
Ezután még bátorít majd kimegyek és magamra hagy a megfelelő pillanatban.  
Talán ezért tisztelem ennyire. Mindig nekem akarja a legjobbat. Lefekszem aludni, de tudom hogy már holnap indulok. Hiszen nem tudom a kérdést a válaszra. És a bosszúm egyik kelléke is ott van. A kezemet a párna alá teszem és úgy alszom.