2.Évad/Epilógus

Epilógus

- Vigyázatok magatokra! - aggódok a gyerekeimért

- Anya, csak érezd jól magad - mosolyog rám a lányom, és megölel 

- Oliver, fektesd le Andrist még 9 előtt - adok parancsot mire a fiam bólint. Megpusziljuk a gyerekeket, és beszállunk az autóba. Olivér az egyik kezét a combomra míg a másikat a kormányra rakja.  A belváros felé haladunk ami most kivan világítva. Egy ismerős étterem előtt parkol amiben több mint 20 éve jártam utoljára. belépve az étterembe csak mi voltunk. Egy út volt kirakva gyertyából készült. Olivér megfogja a kezemet elém áll majd vezetni kezd. Asztalunknál egy pincér fiú áll, aki már tölti is a bort. 

- Miért pont itt? - kérdezem 

- Itt kezdődött el minden, itt kértelek meg, hogy legyél a barátnőm - mondja 

- Tudod Budapesten minden jó volt - mondom, mire bólint és megszorítja a kezemet 

Megkapjuk a levest ami a kedvencem, elkezdem enni de közben végig a férjemre nézek. Mikor megettük mind ketten  a levest a pincér már el is vissi. 

- Kérdezhetek valamit? - nézek rá 

- Bármit 

- Neked mi fájt a legjobban a kapcsolatunkban? - kérdezem  

- Az mikor elváltunk először, tudod az volt talán a legrosszabb - mondja, mire bólintok 

- És a legjobb? 

- Mikor összeházasodunk - mondja és közben mosolyog - nehéz volt ám megszervezni, de sikerült, a srácok titokban tartották, Annával volt nehezebb 

- Gondolom akkoriban sokat szenvedtem - mondom

- De most már semmi nem állhat közénk - mosolygok rá 

- Semmi? - kérdezem 

- Semmi - mosolyog 

A pincér kihozza a következő fogást amit nem sikerül teljesen elpusztítanom. A desszert pedig csak hab a tortán. Egyszerű fekete erdő valahogy még is csodálatos. Lassan eszem néha-néha etet egy szelettel én pedig őt. Elkezdd mesélni hülyébbnél hülyébb sztorikat, én pedig mindig félre nyelek. Régóta nem éreztem olyan jól magamat mint akkor. Megfeledkeztünk minden bajunkról, a gyerekekről és megint csak ketten voltunk. Mintha újra 20 évesek lennénk. Kaja után beszállunk a kocsiba majd hazamegyünk. A házba nagy csend van így csöndesen sétálunk fel a szobánkba. Ahogy beérünk Olivér megcsókol. Kezeit derekamra rakta, és nyakamat kezdte csókolni. Az ágy felé mentünk ahová lefeküdtem őt magamra húzva. Ruhámat letépte én pedig az ingét. Nem kellett sokat várni már ruha sem volt rajtunk. Olivér most is mint mindig gyengéd és vad volt. talán most a legjobb. Meztelen mellkasára hajtom a fejemet ő pedig a vállamat cirógatja. Boldog voltam. Sok mindenen mentünk át együtt, de még mindig együtt vagyunk. Boldogságban és szeretettben. Voltak nehéz időszakaink de kitartottunk egymás mellett. Rá mosolygok majd lehajol és megcsókol. Visszafekszem és tudom, hogy ezentúl jón leszünk. Mert ha betegek lennék itt vagyunk egymásnak egy életen át.

- Emlékszel mit mondtam mikor először aludtunk együtt és a jövőnket terveztük? - kérdezi, mire bólintok. 

- Te és Én egy Életen át - mondom 

- Úgy van. Te és Én egy életen át - súgja majd belepuszil a hajamba és elalszunk. 

The End 

Sziasztok! 

Vége van Hanna és Olivér történetének! 

Remélem tetszett az Epilógus, igaz még hallunk majd róluk. 

A következő Évad prológusát szombaton olvashatjátok majd, a blog új címet kap Lena címen.  Ezzel pedig elárulom a Oliver szerelmének nevét is. 

Egy kérdéssel fordulok hozzátok, szerintetek mi volt Hanna És Oli legszebb és legszomorúbb pillanata? 

És egy kis adat: 

Eddig 32 feliratkozóm van, 71 bejegyzésem! több mint 50.000 oldal megjelenítés! 

Köszönöm azoknak akik olvasták a blogomat remélem velem maradtok és mi lenne ha mindenki komizna?