2014. április 14., hétfő

26.fejezet Egyedül

Hanna szemszöge 


- A felét legalább fizethetem? - kérdeztem mosolyogva
- Még mit nem, én hívtalak meg - mondta ellenmondást nem tűrő hangon
- Igen, Szikszai úr - mondtam nevetve
- Végre nevetsz - jegyezte meg
- Fáj, hogy ezt mondta
- Elhiszem, de hé - fogta meg a kezemet - az élet legnagyobb ajándékát, te kaptad
- Igaz - mosolyogtam
- Nekem, mennem kell de még kereslek Hanna  - állt fel majd én is így tettem és megöleltem.
Szikivel való ebédem után haza mentem. Ahogy beléptem az ajtón leültem a kanapéra. Levettem a csizmámat majd átöltöztem valami itthoni ruhába. A vendégszobába mentem és elkészítettem  a két legjobb barátomnak akik holnap jönnek. A laptopomat elővéve nézegettem a híreket. Megírtam az  új cikkemet majd kiléptem. Elindultam fürödni és a tükörben megcsodáltam a hasamat. Szép nagy. Beálltam a zuhany alá, és mikor már tiszta lettem, megtörülköztem majd felöltöztem pizsibe és elmentem aludni.


Másnap reggel az ébresztőmre ébredtem. Bekapcsoltam a rádiót amiben a She Looks So Perfeckt ment. Nagy kedvencem a szám. Elindultam a fürdőbe ahol megmostam a fogamat és megfésültem a hajamat. A szobámban felvettem egy  fehérnemű szettet egy harisnyát, egy mintás ruhát arra pedig ráhúztam egy sötét bordó pulóvert. A nyakamba akasztottam az egyik sálamat, és felvettem  a bakancsomat. A táskámba beleraktam a , a pénzemet és a kulcsomat  a kocsihoz. Felvettem egy kabátot, kikapcsoltam a rádiót majd elindultam. Bezártam mindent majd a kocsimhoz indultam.



- Hanna - kiabálta a nevemet Anna és felém futott.
Megállt előttem majd megölelt, Ya Ou viszont nem futott, ő szépen lassan sétált mikor ideért megölelt majd elindultunk a kocsimhoz.
- Vezessek? - kérdezte Ya Ou
- Ha akarsz - mosolyogtam rá
- Persze - nézett fel rám
A kocsiban nem beszélgettünk sokat, inkább Anna kérdezett a fiamról én pedig válaszoltam.
A lakásomban Ya Ou nagyon gyanúsan hallgatott. Leültünk a kanapéra és tévéztünk  a kezem a hasamon volt, és éreztem ahogyan mozog a fiam. Ezen mosolyogtam, olyan boldog vagyok. Nincsen nálam boldogabb ember a földön.
- Megütöttem - hallottam meg Ya Ou hangját
- Kit?  - néztem rá kérdően, ha Annát akkor most elmegy a lakásomból
- Olivért - jelentette ki
- Miért?
- Azért amit veled csinált - mondta tök nyugodtan nekem pedig ott felment a pumpa
- Ahhoz neked semmi közöd nem volt  - kiabáltam
- Hanna, én csak jót akartam
- Mivel? Hogy megvered? Azzal hogy beleszólsz a kettőnk dolgába? - kérdeztem gúnyosan
- Még véded is? Elhagyott Han, terhesen - állt fel és kiabált
- Én hagytam el  Ya Ou, de milyen jogon szólsz bele az életembe: Elég szenvedés neki az, hogy nem lehet velem - kiabáltam
- Hanna ezt te nem érted  - kiabált és legyintet
- De értem és nem vagyok a csajod, hogy megvédj - kiabáltam
- Azt nem értem, hogy védheted
- Fejezzétek be! - állt fel Anna - Hanna te terhes vagy és ez nem tesz jót a gyereknek, Ya Ou te pedig fogad el hogy ezt nem így kellet volna
- Ha éhesek vagytok kaja a hűtőben, és  tudjátok hol van a vendég szoba - jelentettem ki
A fürdőbe mentem ott levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Leültem a zuhanyban. A víz csak folyt rám. Sírtam. Erre akkor döbbentem rá mikor már az arcomon folytak a könnyek. Szeretem és ezt nem tudom letagadni. imádom őt. Elveszettem. Egyedül vagyok. Hiába vannak itt a barátaim. Egyedül vagyok. Vele voltam teljes de ennek vége. Megtagadta a szerelmünket. A gyerekünket. Szerelmes vagyok. Az ő gondolatával kellek és fekszem. Ha rágondolom a hasamban még pillangók vannak. Felálltam. Megmostam magamat majd felöltöztem pizsibe és kimentem. Lefeküdtem az ágyamba és  sírtam. A plafont bámultam és azon gondolkoztam  melyikőnk veszettet nagyobbat, ő vagy én?

Sziasztok
Itt az új, rész. 
Ki gondolt Szikire az ebédnél? 
Szerintetek ki veszett nagyobbat, Oli vagy Hanna? 
Kiraktam egy szavazást is, szóval szavazni! 

4 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon imádom a blogodat. Ez a rész egyszóval HUH. nem tudok mit mondani annyira jó.
    Nem mondom, hogy gyorsa kövit, de kíváncsi vagyok mi lesz a következő részben.
    És még annyit, hogy ne hagyd abba az írást nagyon jól csinálod.

    VálaszTörlés
  2. Ez a rész is éppen olyan tökéletes lett, mint a többi. :) Várom a kövit. :) xoxoxo

    VálaszTörlés
  3. Ez joooooo!!! Gyorsan kövit!!!!! :)

    VálaszTörlés